Szüreti Nap Kálmánházán
A Községben 20. alkalommal került sor hagyományőrző programokra „SZÜRETI NAP KÁLMÁNHÁZÁN 2014” címmel szeptember 20-án, amely a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások jogcím keretében „ A helyi rendezvények, valamint kis értékű fejlesztések és eszközbeszerzések támogatása” igénybevételével valósult meg.

Programok között szerepelt a hintók, fogatok,lovasok felvonulása, amelyben 42 fogathajtó (hintó, gumis kocsi) 5 lovas- rendőri felvezetéssel utcáról- utcára hangos zeneszóval, énekkel köszöntötte a kapujukban kint álló érdeklődőket. A Szüreti rendezvényen körülbelül 700-800 fő vett részt, akiket a felvonulás után meg is vendégeltek.

Az IKSZT udvarán a gyerekeké volt a főszerep, ahol a bőrözést, a fafaragást, az agyagozást próbálhatták ki. A Kulturális műsorban szerepelt az Érpataki Asszonykórus, Sényői IFI ZÓNA Egyesület, a Kálmánházi Ördögszántás Néptánccsoport és a Kálmánházi Nyugdíjasklub énekkara, akik nagy sikert arattak. Az este zárásaként a Desperado együttes lépett fel, majd a Szüreti bálon a Gönczi Duó szolgáltatta a talpalávalót.

Beszámoló
